"Háromféle ember van: akik kultúrát teremtenek, akik kultúrát vásárolnak, és akik abszolút tesznek a kultúrára. Igyekezzünk az első két kategória valamelyikébe tartozni!"
- Karim Rashid -
Mária Terézia pozsonyi koronázása
A legszebb nagykövetség Bécsben
A Magyarország Bécsi Nagykövetségére látogatók Mária Terézia 1741. évi pozsonyi koronázását megörökítő impozáns képsorozattal találkozhatnak.
Maga az alkotás az eseménykép műfajába sorolható, amely több vásznon mutatja be Mária Terézia Pozsonyba érkezését és magyar királynővé koronázását. Eszmei értéke mellett a mű meghatározó történelmi forrás is egyben, hiszen az aznapi események sorrendjén túl a ceremónián résztvevő korabeli főurak és egyházi főméltóságokat is megörökíti.
Mindezek a részletek, amelyek a szakavatott történész előtt nem ismeretlenek, most a laikus látogatók számára is elérhetővé válnak
Mária Terézia pozsonyi koronázásának ceremónia képei online:
www.kroenungszyklus.at
A királyok háza
A bécsi Coburg Palota
Kik voltak pontosan a Coburgok? Hogyan váltak az egyik legbefolyásosabb királyi családok egyikévé és hogyan változott szerepük a történelem viharaiban?
Günter Fuhrmann jóvoltából megismerhetjük a bécsi Coburg palota történetét és azt, hogy kik lakták egykoron ezt a csodás épületet.
A szerző rendkívüli részletességgel, ugyanakkor rendkívül olvasmányos stílusban dolgozza fel a témát, így a kötet kihagyatlan olvasmánynak bizonyul a történelem kedvelői számára.
Jó olvasást!
Interaktív történelem
A Magyarország Bécsi Nagykövetségén elhelyezett interaktív információs állvány
Képaláírások: Dr. Nagy Andor nagykövet (közép) és a Cantat munkatársai, Günter Fuhrmann (jobb) és Báló Zoltán (bal)
A bemutatóról bővebben az Újkor.hu - A velünk élő történelem nevű online folyóiratban olvashatnak:
Interaktív történelem: Miről mesélnek a bécsi magyar nagykövetség festményei
Kik vagyunk?
A Cantat csapata összetett, színvonalas „okos” kiállítások szervezésével foglalkozó cég, amely magas színtű szolgáltatásai révén jómaga is biztosítja vagy kiválóan kiegészíti a kulturális intézmények munkáját.
Minőségi munkáink és szolgáltatásaink Európa számos táján bizonyítást nyertek, hiszen mi nem csupán tanulunk a történelemről, hanem tevékenységünk révén naponta meg is éljük azt.
Magyar Hírlapban írtak rólunk:
Őry Mariann
Okoskiállítások Ausztriában
ORF Burgenland is írt rólunk:
Hausmann Farkas Elizabeth
Okoskiállítások Bécsben magyar témával
Interjú Az utolsó Bolgár cárral
II. Simeon 1937-ben született Szófiában, a Szász–Coburg–Gotha dinasztiából származó III. Borisz cár, (1918–1943) és Savoyai Johanna olasz királyi hercegnő fiaként. 1943-ban, apja halálát követően 6 éves korában Bulgária cárjává koronázták.
Az utolsó Bolgár cár exluzív interjút ad Günternek Fuhrmann-nak. A vele készült interjú a "Habsburgs Adel" nevű négy részes dokumentumfilm sorozatban tekinthető meg.
Miután a szovjet Vörös Hadsereg által megszállt Bulgáriában 1946. szeptember 8-án kikiáltották a köztársaságot, az akkor még gyermek cár emigrációba kényszerült.
2001-ben végérvényesen visszaköltözött Bulgáriába, ahol pártot alapított, ami a 2001-es parlamenti választásokon 49%-os eredménnyel elnyerte a mandátumok felét. Ezt követően pártja koalícióra lépett a helyi török kisebbség pártjával és polgári nevén Szimeon Szakszkoburgotszkiként 2001. július 24-én Bulgária miniszterelnökévé választották.